Kürttanács
gerlei.gergely@diak.kag.hu
A Kürttanács az iskolapolgárok csoportjainak képviseleti fóruma, legfelsőbb döntéshozatali szerve. A Kürttanácsba az iskolapolgárok három csoportja – diák, szülő, tanár – delegálhat képviselőket. Ülésein az egyes csoportok egyenlő arányú szavazati joggal rendelkeznek. A Kürttanács tagját csak a delegáló csoport hívhatja vissza.
Tagja osztályonként minimum kettő tanuló és kettő szülő. A diákképviselőket osztályának tagjai választják, a szülői képviselőket a szülői osztályértekezlet. A tanári oldal a Munkatársi Közösség által választott tagokból áll, valamint az iskolavezetőből. A Kürttanács titkárát pályázat alapján választja a Kürttanács.
A Kürttanács köteles az iskolapolgároknak vagy azok csoportjainak előterjesztéseit, javaslatait érdemben megvizsgálni, azokról dönteni. A képviselők kezdeményezhetik rendkívüli ülés összehívását is. Az ülések és azok jegyzőkönyvei nyilvánosak; napirendjüket és vitaanyagait az adott ülés előtt a Kürttanács titkára a Diákönkormányzatnak is elküldi.
A Kürttanácsnak döntési joga van minden nem szakmai, nem pedagógiai, nem költségvetési kérdésben. Azt, hogy egy adott ügy pedagógiai, szakmai, vagy költségvetési kérdés-e, a Kürttanács maga dönti el.
Dönt az adományozható iskolai díjak köréről, illetve a díjazottak személyéről. Kutatja a megvalósítható projekteket, szülői és diák ötletek alapján, formálja az iskolai életet. Együttműködik az iskola testületeivel.
Véleményezési joga van stratégiai jellegű pedagógiai-szakmai kérdésekben, az iskola értékelési rendszerének kérdésében, illetve az Együttműködés Fóruma működésének alapelvei tekintetében.
A munkáját az SZMSZ figyelembevételével és az alapján a KT önmagának szabályozza.
Legfrissebb KT hír
A 2023. szeptemberi, azaz tanév első, kt ülésén titkárt választottunk és megerősítettük a KMCS vezetőjének pozícióját. Innen is szeretnénk ismét gratulálni a jelölteknek! Az új titkár Gerlei "Greg" Gergely és a KMCS-t idén is Dringó-Dabóczy Sára fogja vezetni.
Következő KT ülés
A következő Kürttanács ülés(ek) időpontja: 2023. 10. 25., 16:30-19:30
Helyszín: 23-as terem
Elérhetőségeink
A KT titkára:

Gerlei "Greg" Gergely
gerlei.gergely@diak.kag.huAz összes KT tag:
A képviselők listája nem teljes, mivel adminisztratív okokból nem mindenkit tüntethetünk fel. Az érintett tagok szavazhatnak, a KT dokumentum szavazótábláján szerepelnek.
Tagok:

Füzi Katalin
gyógypedagógus
Kürttanács tag
Project B osztályfőnök
támogatók adminisztrációs koordinátor

Gaszler Alexandra
angol nyelv
holland nyelv
Comfort zone osztályfőnök
Költségvetési Bizottság tag
Kürttanács tag

Molnár Lajos
testnevelés
Baking Bread osztályfőnök
iskolavezető
Gondolkodók Társasága tag
Központi Gazdasági Bizottság tag
Kürttanács tag

Dringó-Dabóczy Sára
dringo.d.s.erzsebet@diak.kag.huBlues (10.B) KT diákképviselő
Kilépő munkacsoport vezető
Média munkacsoport
szuperhős