Komposzt bulin vettünk részt a Humusz Háznál

Publikálva:
October 27, 2023

Az őszi szünet előtt a Humusz Ház által szervezett 'Komposzt bulin' nekünk, Kürtös diákoknak, az volt a legfőbb motivációnk, hogy megismertessük a kisebb, óvodáskorú gyerekekkel a komposztálás készítését, fontosságát. Jómagam, és négy másik diáktársam állomásokon vártuk őket különböző foglalkozásokkal.

Reggel 8:45 körül érkeztünk meg és segítettünk a “mini büfé” elkészítésében. Almát, répát vágtunk, meg teát készítettünk. Utána mindenki elment a megbeszélt állomására és ott vártuk a gyerekeket. Nem is telt el sok idő, és megérkezett az első csoport, amit kisebb csapatokra bontottunk. Így mentek forgásba az állomásoknál. Az egyik kedvencük az az volt, ahol bele lehetett nézni nagyítóval a komposztba, és megláthatták az ott élő állatokat. A másik, amit nagyon szerettek az a memoriter; egy plüssel teli állomás volt, ahol előszeretettel próbálkoztak a játék gyors megnyerésével. Utánuk jött még egy csoport, ők is nagyon élvezték a különböző játékokat.

Nagyon jó érzéssel töltött el boldognak, felszabadultnak, gondtalannak látni őket. Szuper élmény volt szerintem mindegyikünk számára. Az egyik személyes kedvenc állomásom, az a süniknek dedikált odú építés volt. Ahogy láttam, a kis csöppségek is nagyon élvezték. Számomra ez egy nagyon produktív, élményekkel teli nap volt, remélem még sok ilyen lesz!

Tavarnai Fanni, Comfort Zone diák