Parti Nagy Lajos
Rókatárgy alkonyatkor
A rókatárgy, hogy menekülsz,
a luftod és a laufod,
zsombékra ülsz vagy lóra ülsz,
a rókatárgy az az, hogy
"egy rókatárgyban mennyi vér,
egy rókatárgyban meghalok,
mit ér a nyurga, könnyü prém,
mit ér a bordalok?"
A rókatárgy egy frakkzakó,
nehéz étrend a mellén,
a rókatárgy faggyas, fakó
felhők egy őszi kelmén.
A rókatárgy szivarhamu,
hanyag lukaktól ékes,
eléggé rongyolt állagu,
éppenhogy partiképes.
Egy rókatárgy mit is mutat,
mellényzsebében óra,
méri a szőlőpartokat
és vér csorog le róla.
A rókatárgy az őszi nap,
idő és tér tudója,
a pontos, lomha alkonyat
órása és szabója.
A rókatárgy az őszi ég
lomposka lobbanása csak,
kopott reverje zsírral ég,
mikor a szőlő lángra kap.
A rókatárgy egy szélcsiszolt,
szélseprett sonkanadrág,
mint durrezüst, csizmára tolt
üleppel rogy le majd rád.
A rókatárgy alant repül,
kötésig csizmaszárba,
s ha éji vad vértóba gyűl,
vértóba lóg a szárnya.
A rókatárgy egy kürti nyál,
köhögve és zokogva
a csókos száj két oldalán
lecsorgó rézborotva.
A rókatárgy, hogy frakkot ölt,
és ritka már, ha nyelvet,
hogy fél ahányszor újratölt,
sűrűn kér engedelmet.
A rókatárgy a mellkasán
kárpáló körme, karma,
a frakk alól kinő a mál,
akarja, nem akarja.
A rókatárgyban mennyi bor
és mennyi másnapos vörös,
a rókatárgy a férfikor,
s hogy éjszakára eltörök.
A rókatárgy, hogy elnehéz,
mikorra könnyü volna,
hiába némi elmeméz,
ha lomha, lomha, lomha.
A rókatárgy apró kacsók
csontroppanása muffban,
hogy már a lusta puskacső
elől is földre puffan.
A rókatárgy egy rókacsók
a föld meleg hasára,
a rókatárgy szőlőkacsok
szempillavakkanása.
A rókatárgy, hogy megvakul,
sarlóból sajttá már sose,
szembogara a ravaszul
kiképzett ujjhold hűvöse.
A rókatárgy egy villanás,
egy puskacsővel írt tükör,
a látványt rakja össze más,
a szél söpörje föl.
A rókatárgy a csönd, a must,
gerezna és vidéke,
bor és hamu, muslincafüst,
a lőpor könnyü béke.
A rókatárgy az alkonyat,
ha dolgavégez, lóra száll,
porban a gyöngy, piros fogak,
vércsík és rókaszáj.