Cooler Climate Challenge 5. mobilitás
2023. 01. 23-27.
Budapest, Kürt Alapítványi Gimnázium
A Cooler Climate Challenge (CCC) projekt ötödik mobilitásában nyolc kollégánkat láthattuk vendégül Budapesten, a Kürt Alapítványi Gimnáziumban. A magyaroroszági programok szervezéséért Győrössy Krisztina és Nagy Irén projektkoordinátorok voltak a felelősek és ők kísérték a vendégeket a programok megvalósulása során is. A mobilitás fő témája az újrahasznosítás, célja pedig a márciusi diákmobilitás előkészítése volt. Projektpartnereink ezúttal is a csehországi Kostelec nad Orlici Obchodní Akademie TGM és a tenerifei IES El Medano iskola voltak, négy-négy tanáruk képviselte a két iskolát.
Az ötnapos mobilitásra számos programot szerveztünk vendégeinknek. Az iskolában diákjaink, Zalabai Édua és Eschenbach Hanna tartott workshopot, mely során használt műanyag zacskókból horgolással készítettünk különböző tárgyakat, ékszereket. Megismerkedtünk a Dél-pesti Szennyvíztisztító működésével, ahol sok, számunkra is új és meglepő dolgot láttunk és hallottunk. Részt vettünk a Humusz-Ház Zero-Waste workshopján, mely során több, gyakorlati feladatot is elvégeztünk és új praktikákat ismerhettünk meg az újrahasznosításra, valamint arra, hogyan hívhatjuk fel a tanítványaink figyelmét is az újrahasznosítás fontosságára. Az agostyáni Ökofaluban bepillantást nyertünk őseink életébe a közelben, Baj községnél felfedezett középkori falu romjai alapján épített fogadóban, megkóstolhattuk a maradványok alapján rekonstruált korabeli ételek közül az egyiket, egy lepényfélét, és megismerhettük a Természetes Életmód Alapítvány céljait és működését.
Vendégeinknek igyekeztünk megmutatni mindent, amit ennyi idő alatt meg lehetett mutatni Budapest és környékének életéből, történelméből és sajátosságaiból. Jártunk a Gellért-hegyen és a Budai Várban, a Duna-parton, a Gellért-Fürdőben és a Központi Vásárcsarnokban. Megkóstoltuk a Neszmélyi borvidék néhány jellegzetes borát és a magyar konyha legalapvetőbb ételeit. Jártunk Solymáron, a Budai-hegységben, ahol megmásztuk a homokkő-falat és megnéztük a hegység legnagyobb vízesését is.
Reméljük, hogy vendégeink kellemes emlékekkel tértek haza a mobilitás végén, és már nagyon várjuk a márciusi mobilitást, amikor négy kollégát és tizenhat tanulót fogadunk majd a Kürtben.